„Itt nem állunk meg!” – üzent a kormány a nyugdíjasoknak
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter ismertette, az átlagos nyugdíj 2010-ben 97 ezer forint volt, az idén ez már 242 300 forintra emelkedik.
Bajnai Gordon egy éve a bankoknak még a bankadó eltörlését ígérte. Most cáfolja.
„Bajnai Gordon 2009-ben már bebizonyította, ki jár jól és ki jár rosszul a Bajnai-féle kormányzással. 2009-ben nem 4 millió ember járt jobban, hanem 10 millió ember járt rosszabbul Bajnai Gordon kormányzásának eredményeként. Csökkentette a nyugdíjat, csökkentette a közszférában dolgozók bérét, a félszuperbruttó bevezetésével megemelte a személyi jövedelemadót, és általános értékalapú ingatlanadó bevezetését fogadtatta el az akkori parlament MSZP-SZDSZ-es többségével. Ugyanaz a Bajnai Gordon 2008-ban gazdasági miniszterként még azt mondta, hogy rendben van a gazdaság, nincs szükség megszorításokra. Bajnai Gordon egy éve a bankoknak még a bankadó eltörlését ígérte. Most cáfolja. A Bajnai-kormány működése az ékes bizonyíték arra, hogy Bajnai Gordon kormányon mindig a megszorítások embere volt, nyilvánvalóan az is maradt.”